Ma hallgatja meg a Fidesz-KDNP Schmitt Pált
Ma délután hallgatja meg a Fidesz-KDNP-frakciószövetség Schmitt Pál házelnököt, akit Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke államfőjelöltnek javasolt a kormánypárti képviselőknek.
Ma délután hallgatja meg a Fidesz-KDNP-frakciószövetség Schmitt Pál házelnököt, akit Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke államfőjelöltnek javasolt a kormánypárti képviselőknek.
Lázár János szerint az MSZP alkalmas jelöltet állított a köztársaságielnök-jelölés "versenyében". A Fidesz frakcióvezetője a kormánypárti frakciószövetség ülése után kedden a Parlamentben közösen tartott sajtótájékoztatót Balogh Andrással, az MSZP államfőjelöltjével és Lendvai Ildikóval, a szocialisták távozó pártelnökével. Várhatóan az MSZP is meghívja a frakcióülésére a Fidesz államfőjelöltjét..
Az MSZP államfőjelöltje aláírná a kettős állampolgárságról szóló törvényt; Balogh András ezt a Fidesz-KDNP keddi frakcióülésén mondta a fideszes Balog Zoltán kérdésére válaszolva. Hangsúlyozta azonban, hogy köztársasági elnökként felhívná a figyelmet a következményekre.
Az MSZP választmánya azt javasolta a párt kongresszusának, hogy Balogh András történészt, jelenlegi thaiföldi nagykövetet válassza meg a párt köztársasági elnökjelöltjének, a kongresszus pedig 94,3 százalékkal megszavazta. Más jelölt neve a nyilvános szakaszban nem került szóba.
Balogh András bangkoki nagykövet lehet a Magyar Szocialista Párt (MSZP) államfőjelöltje - írja a Népszabadság a pénteki lapszámban.